A budapesti Ludwig Múzeum állandó kiállításából is kölcsönzött képpel nyílt meg a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban (Metropolitan Museum of Art) 2017. november 20-án David Hockney brit művész életmű kiállítása. A hatvanas évek brit Pop art-jának kiemelkedő alakja 1974-ben festette az „Ellenfény francia stílusban” című művét, ami most február közepéig díszíti a világhírű New York-i múzeum Hockney retrospektív tárlatát.

A kiállítás megnyitó ünnepségén a brit művész mellett részt vett Fabényi Júlia, a budapesti Ludwig Múzeum igazgatója is, aki elmondta, hogy a Budapestről kölcsönzött kép Hockney munkásságának kiemelkedő darabját képviseli. „Talán ki is lóg a kiállítás képeinek a sorából, hiszen az egyébként sematikus, pop-art stílust képviselő művész, a kép megalkotásakor az impresszionista stílussal kísérletezett, a francia impresszionizmus eszköztárát használta fel, s vegyítette Pop art-os elemekkel” – fogalmazott Fabényi Júlia.  

A Ludwig Múzeum igazgatója szerint rendkívül fontos, hogy a kölcsönbe adással a budapesti intézmény meg tudott jelenni a Metroplitan múzeumban, s elképzelhető, hogy ezzel a két múzeum megalapozza a további együttműködés lehetőségét. „Más múzeumokkal ellentétben mi nagyon szívesen adtuk kölcsön a művet a Metropolitannek, s az amerikai fél kifejezetten hálás volt ezért” – fogalmazott Fabényi Júlia.

Az igazgató a megnyitón köszönetet mondott a New York-i magyar főkonzulátus keretein belül működő Balassi Intézetnek azért, hogy a magyar kultúra külföldi népszerűsítését zászlajára tűző kulturmisszió támogatta a Ludwig Múzeum munkatársának néhány napos New York-i kutatómunkáját, előkészítve ezzel egy, a jövő nyárra a Ludwig Múzeumba tervezett New York-tematikájú kiállítást.

(Szöveg, fotó: Magyarország New York-i Főkonzulátusa)

Fabényi Júlia, a budapesti Ludwig Múzeum igazgatója David Hockney „Ellenfény francia stílusban” című műve előtt a művész retrospektív kiállításának a megnyitóján Metropolitan Művészeti Múzeum, New York, 2017. november 20.

Zalányi Sára a New York-i Balassi Intézet munkatársa (b), valamint Fabényi Júlia, a budapesti Ludwig Múzeum igazgatója (j) David Hockney „Ellenfény francia stílusban” című műve előtt a művész retrospektív kiállításának a megnyitóján Metropolitan Művészeti Múzeum, New York, 2017. november 20.