Főoldal

A Ludwig Múzeum is hozzájárult David Hockney életmű kiállításához a New York-i Metropolitan múzeumban

Publikálva: 2017. november 21.

A budapesti Ludwig Múzeum állandó kiállításából is kölcsönzött képpel nyílt meg a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban (Metropolitan Museum of Art) 2017. november 20-án David Hockney brit művész életmű kiállítása. A hatvanas évek brit Pop art-jának kiemelkedő alakja 1974-ben festette az „Ellenfény francia stílusban” című művét, ami most február közepéig díszíti a világhírű New York-i múzeum Hockney retrospektív tárlatát.

Tovább a teljes cikkre

A magyar származású New York-i ortodox zsidó közösség képviselőivel találkozott Trócsányi László igazságügyi miniszter

Publikálva: 2017. november 16.

A Kárpát-medencében, illetve Magyarországon lévő ortodox zsidó temetők állapotát, azok lehetséges felújítását, valamint az együttműködés lehetőségeit vitatta meg Trócsányi László igazságügyi miniszter a New York-i magyar származású ortodox zsidó közösség képviselőivel.

Tovább a teljes cikkre

Trócsányi László találkozója Arthur Schneier főrabbival

Publikálva: 2017. november 16.

Trócsányi László igazságügyi miniszter 2017. november 15-én, New Yorkban megbeszélést folytatott Arthur Schneierrel, a manhattani Park East zsinagóga főrabbijával, a Lelkiismeret Hívószava Alapítvány elnökével.

Tovább a teljes cikkre

Magyarország New York-i Főkonzulátusa kihelyezett konzuli napot tart a Fairfield és környéke Magyarság részére

Publikálva: 2017. november 13.

Felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy 2017 decemberében újabb kihelyezett konzuli napra kerül sor, ezúttal Fairfielden, Connecticutban.

Tovább a teljes cikkre

Magyarország New York-i Főkonzulátusa kihelyezett konzuli napot tart a Boston és környéke Magyarság részére

Publikálva: 2017. november 3.

Felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy 2017 novemberében újabb kihelyezett konzuli napra kerül sor, ezúttal Bostonban, Massachussettsben.

Tovább a teljes cikkre

Október 23-i megemlékezés a manhattani 56-os emlékműnél

Publikálva: 2017. október 24.

Nagyszerű érzés volt először ünnepelni október 23-án a teljesen kész manhattani 56-os emlékműnél. Magyarország kormánya nevében ünnepi szónokunk Seszták Miklós miniszter volt.

Tovább a teljes cikkre

Magyarország New York-i Főkonzulátusa kihelyezett konzuli napot tart a Garfield és Passaic környéke Magyarság részére.

Publikálva: 2017. október 20.

Felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy 2017 októberében újabb kihelyezett konzuli napra kerül sor, ezúttal Garfield, New Jerseyben.

Tovább a teljes cikkre

Magyarország New York-i Főkonzulátusa kihelyezett konzuli napot tart a New Brunswick és környéke Magyarság részére.

Publikálva: 2017. október 20.

Felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy 2017 októberében újabb kihelyezett konzuli napra kerül sor, ezúttal New Brunswick, New Jerseyben.

Tovább a teljes cikkre

Az American Airlines is közvetlen budapesti jártot indít, amelyhez magyar légiutas-kísérőket keres

Publikálva: 2017. október 11.

A LOT nemrég bejelentett két közvetlen budapesti (New York és Chicago) járatindítása után újabb jó híreket kaptunk: az American Airlines is rövidesen összeköti közvetlen járattal Budapestet egy további USA nagyvárossal, Philadelphiával. A tavasszal induló új járatra magyarul beszélő légiutas-kísérőket is keresnek. Részletek a csatolt felhívásokban!

Tovább a teljes cikkre

Megdöbbentő az észak-amerikai erőszakhullám

Publikálva: 2017. október 2.

Megdöbbentőnek nevezte az utóbbi napok észak-amerikai erőszakhullámát az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte, a helyi hatóságok tájékoztatása szerint egyik támadásnak sincs magyar érintettje.

Tovább a teljes cikkre

2017. szeptember 7-én ünnepélyes állampolgársági eskütételre került sor a New York-i Főkonzulátuson

Publikálva: 2017. szeptember 8.

Az eskütevők dr. Kumin Ferenc nagykövet, főkonzultól vehették át a honosítási okiratukat. Kumin Ferenc főkonzul ünnepi beszédében kitért arra, hogy az elmúlt 7 év lehetőséget teremtett azoknak az embereknek, akik szívükben, kultúrájukban, nyelvükben magyarokként éltek, hogy most állampolgárként is a nemzethez tartozhassanak. Magyarország kormánya az idei év november hónapjára reméli, hogy az egymilliomodik magyar állampolgár is esküt tesz.

Tovább a teljes cikkre

Vizi E. Szilveszter látogatása a a New York-i ’56-os Emlékműnél

Publikálva: 2017. augusztus 30.

Augusztus 28-án látogatást tett Vizi E. Szilveszter az MTA volt elnöke a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke a New York-i ’56-os Emlékműnél. A programra elkísérte Papp László és Szatai Enikő a New York-i ’56-os Emlékműbizottság elnöke és titkára, valamint dr. Szakács Imre Magyar Közösségi Diplomata.

Tovább a teljes cikkre

Kondoleálás a Spanyol Főkonzulátuson

Publikálva: 2017. augusztus 22.

2017. augusztus 22-én dr. Király Zsuzsanna vezető konzul részvétét fejezte ki a New York-i Spanyol Főkonzulátuson a Barcelonában, illetve Cambrilsban történt merényletekben elhunytak és sérültek miatt.

Tovább a teljes cikkre

A kormány zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben

Publikálva: 2017. július 19.

Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közös budapesti sajtótájékoztatóján. A magyar kormányfő egyben hangsúlyozta: Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait.

Tovább a teljes cikkre

Magyarország örömmel fogadta Trump kölcsönös tiszteleten alapuló be nem avatkozási politikáját

Publikálva: 2017. július 18.

Magyarország örömmel üdvözölte Donald Trump amerikai elnök kölcsönös tiszteleten alapuló be nem avatkozási politikáját - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a washingtoni konzervatív Heritage Alapítványnál pénteken tartott beszédében.

Tovább a teljes cikkre

New Yorkba és Chicagóba indít járatot a LOT Budapestről

Publikálva: 2017. július 7.

New Yorkba és Chicagóba indít közvetlen járatot jövő nyártól Budapestről a lengyel LOT légitársaság; Szijjártó Péter a pénteki budapesti bejelentésen azt hangsúlyozta, Magyarországnak versenyhátrányt jelentett, hogy nem volt közvetlen összeköttetése az Egyesült Államokkal, noha az Magyarországon a második legnagyobb befektető.

Tovább a teljes cikkre

Az Egyesült New Yorki-i Ortodox Gyülekezetek szervezet közleménye

Publikálva: 2017. június 29.

Az Egyesült New York-i Ortodox Gyülekezetek (United Orthodox Congregations Of New York) haszid zsidó közösségeket tömörítő szervezet a New York-i magyar főkonzulátushoz is eljuttatott közleményben reagált azokra a nyilvánosságra került kritikus véleményekre, amelyek Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét egy múlt heti beszéde miatt antiszemitizmussal vádolták.

Tovább a teljes cikkre

Reconnect Hungary csoport indul Magyarországra

Publikálva: 2017. június 30.

Újra kéthetes útjára indult egy ReConnect Hungary csoport New Yorkból Magyarországra. A Kanadából és az USA egészéből érkezett 18-28 éves magyar származású fiatalok közül sokan most először járnak felmenőik szülőhazájában, és már most biztosra vehetjük: életre szóló élmény lesz számukra ez az út.

Tovább a teljes cikkre

Magyar zászló a külképviselet tetején is

Publikálva: 2017. június 30.

A New York-i külképviselet épületének tetejére is kikerült egy magyar zászló. Hamarosan elkészül az éjszakai kivilágítás is, amivel teljes lesz a kép.

Tovább a teljes cikkre

Bloomberg befektetésösztönző esemény

Publikálva: 2017. június 30.

Június 13-án megrendezésre került a ’Building a Resilient Economy of the Future’ című befektetési rendezvény New Yorkban. Az eseményen mintegy száz fő vett részt a New Yorkban és vonzáskörzetében (Metro Area) lévő üzleti körből.

Tovább a teljes cikkre

Kondoleálás a német főkonzulátuson

Publikálva: 2017. június 30.

Németország New York-i főkonzulátusán Kumin Ferenc főkonzul írt bejegyzést a Helmut Kohl kancellár emlékére nyitott gyászkönyvbe.

Tovább a teljes cikkre

Amerikai Magyar Iskolák Találkozója

Publikálva: 2017. június 13.

Idén június 9-11 között rendezték meg az 5. Amerikai Magyar Iskolák Találkozóját, amely fő programja 10-én a New York-i Főkonzulátuson volt.

Tovább a teljes cikkre

Kondoleálás az osztrák főkonzulátuson

Publikálva: 2017. június 13.

2017. június 13-án dr. Király Zsuzsanna vezető konzul részvétét fejezte ki a New York-i osztrák főkonzulátuson, Alois Mock, Ausztria volt külügyminisztere, egykori alkancellár, az Osztrák Néppárt korábbi vezetője halála okán.

Tovább a teljes cikkre

Állampolgársági eskütétel

Publikálva: 2017. május 30.

A New York-i Főkonzulátuson a május 30-án tartott ünnepélyes állampolgársági eskütétel során 4 magyar állampolgár vehette át honosítási okiratát.

Tovább a teljes cikkre

A First Presbytarian Church támogatja Kossuth Zsuzsanna emlékművének elhelyezését

Publikálva: 2017. május 30.

A New York-i First Presbytarian Church elöljárósága megvizsgálta és megvitatta a főkonzulátus által készített javaslatot, és egyhangú határozattal úgy döntött, hogy támogatja Kossuth Zsuzsanna emlékművének elhelyezését a templom területén.

Tovább a teljes cikkre

Az “1945” vetítése a New York-i Museum of Moving Image-ben

Publikálva: 2017. május 30.

Török Ferenc csodálatos filmjének, az 1945-nek szervezett vetítést a Balassi Intézet és a Magyar Főkonzulátus a New York-i Museum of Moving Image-ben. A Szántó T. Gábor novellájából készült fekete-fehér drámát osztatlan lelkesedéssel fogadta a közönég.

Tovább a teljes cikkre

Találkozó Andrew Hevesi képviselővel

Publikálva: 2017. május 30.

A magyar származású Andrew Hevesi képviselő, New York állam törvényhozása képviselőtestületének tagja látogatott a főkonzulátusra. Az állami politikus konkrét javaslattal érkezett magyarországi tanulmányút megszervezésére egy képviselőtársaiból álló delegáció számára.

Tovább a teljes cikkre

Megemlékezés a holokauszt áldozatairól

Publikálva: 2017. május 30.

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztek a Magyar Házban. A Saul fia film vetítetését követően a film főszereplőjével, a New Yorkban élő Röhrig Gézával beszélgettek a jelenlévők.

Tovább a teljes cikkre

Amerikai Magyar Iskolák Találkozója 2017

Publikálva: 2017. május 4.

Közeledik a 2017. évi AMIT konferencia, amelyre ezúton is szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt!

Tovább a teljes cikkre

A magyar alapítású Bethlen Communities kuratóriumi gyűlése

Publikálva: 2017. április 28.

A Bethlen Communities non-for-profit amerikai-magyar reformátusok által fenntartott intézmény 2017. április 25-én tartotta kuratóriumi gyűlését, melyre Kumin Ferenc főkonzul is meghívást kapott.

Tovább a teljes cikkre

Raoul Wallenberg nevét viselő tér „újra avatása”

Publikálva: 2017. április 28.

Kumin Ferenc főkonzul is részt vett a több New York-i zsidó szervezet és zsidó származású helyi politikai vezető által szervezett szabadtéri rendezvényen, New York Queens városrészében.

Tovább a teljes cikkre

Magyar-Lengyel Barátság Napja

Publikálva: 2017. április 28.

2017 május 12. napján rendezik meg a IV. Magyar-Lengyel Barátság Napját New York-ban. A regisztráció kötelező, a meghívó a cikk tartalmi részében megtekinthető.

Tovább a teljes cikkre

Amerikai Magyar Akadémikusok Szövetsége második találkozója

Publikálva: 2017. április 12.

Második alkalommal gyűltek össze az Egyesült Államokban dolgozó magyar akadémikusok, hogy bemutassák egymásnak aktuális kutatásaikat, kicseréljék tapasztalataikat és jobban megismerjék egymást.

Tovább a teljes cikkre

Kiállítás nyílt Puskás Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából a New York-i Magyar Főkonzulátuson

Publikálva: 2017. március 31.

Puskás Ferenc születésének 90. évfordulójára időzítve nyitotta meg dr. Kumin Ferenc nagykövet, főkonzul a „Puskás Öcsi New Yorkban” című kiállítást.

Tovább a teljes cikkre

A magyar kormány részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak

Publikálva: 2017. március 22.

A magyar kormány részvétét fejezi ki a londoni merénylet áldozatai családjának, és mielőbbi, gyors gyógyulást kíván a sérülteknek - tudatta a külügyi tárca szerda este az MTI-vel.

Tovább a teljes cikkre

Menü

Főoldal

Navigáció