New Brunswick városában (NJ) 2018. június 2-án 43. alkalommal rendezték meg a Magyar Fesztivált. Az eseményen mintegy kétezer érdeklődő jelent meg. A rendezvény 2015 óta egyben a Nemzeti Összetartozás Napját is ünnepli.

Az eseményen a New Yorki-i Magyar Főkonzulátust dr. Szakács Imre magyar közösségi diplomata képviselte, a fő támogatók hagyományosan a pittsburghi William Penn Association és a helyi Magyar Bank voltak.

Az utcai kirakodó vásárral és utcabállal színesített rendezvényen több magyar csoport, köztük a Magyar Cserkész Szövetség, a helyi Magyar Református Egyház, a William Penn Assocation képviselői, a helyi Csűrdöngölő Néptánc Csoport táncosai és a Főkonzulátus munkatársai, Zalányi Sára és Bakondi Bálint is részt vettek. A New York-i Magyar Ház Délibáb Táncegyüttes táncosai népviseleti ruhában mutattak be tájegységi táncokat. A helyi cserkészek Mákvirág Néptánccsoportja és a washingtoni Regős tánccsoport is szórakoztatta a közönséget az Életfa zenekar muzsikájára. Népzenét szolgáltatott a Betyár zenekar és a Fényes Banda is.

A felvonulás az Amerikai Magyar Atlétikai Klub épülete előtt ért véget. A csarnok előtt, a Magyar majd az Amerikai himnusz közös eléneklése után a város polgármestere, James Cahill köszöntötte a magyar közösséget, majd Szakács Imre mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta a Nemzeti Összetartozás Napjának fontosságát, illetve a nemzetpolitikában az elmúlt nyolc évben beállt pozitív fejleményeket.

Az eseményen kiosztásra kerültek, a Balassi Intézet munkatársai jóvoltából, a Magyar Operaház novemberi New York-i fellépést népszerűsítő szórólapok is.

(Magyarország New York-i Főkonzulátusa)