Áder János államfő Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Lengyel Lászlót, a pennsylvaniai Magyar Tanya elnevezésű kulturális és sportkomplexum alelnökét, az amerikai magyarság kiemelkedő személyiségét.

A kitüntetést 2018. május 4-én Philadelphiában rendezett bensőséges ünnepség keretében Szabó László Magyarország washingtoni nagykövete adta át Kumin Ferenc New York-i főkonzul társaságában.

A 67 éves Lengyel László 2010 óta a pennsylvaniai Magyar Tanya elnöke volt, tavaly óta pedig alelnöke. A Magyar Tanya a pennsylvaniai Bartóban fekszik 122 hektárnyi erdős területen, és több mint fél évszázada az amerikai magyarok egyik találkozóhelye, ahol vendégszobák, úszómedencék, sportpályák várják a kikapcsolódni, pihenni vágyókat.

A magyaros konyha mellett a Tanya szellemi táplálékot is kínál. Hétvégi magyar iskola és néptánccsoport működik itt, az 1960-1980 közötti esztendőkben a Magyar Tanyán fejlődött és vált a nyugati magyar cserkészet amerikai csapata a nagy szervezet részesévé, itt rendeztek kulturális találkozókat, s az elmúlt fél évszázadban családközpontú közösség alakult ki.

A Magyar Tanyát 1961-ben alapította - nonprofit szervezetként - mintegy hetven magyar, többségükben 1956-os menekültek. 1962-ben húszezer dollárért megvásárolták az erdős területet, és 1963-ban hivatalosan is bejegyezték a Magyar Tanyát. Attól kezdve magánadományokból, tagdíjakból és önkéntes munkával készült - a vendégházaktól az úszómedencékig - minden. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc negyvenedik évfordulóján emlékművet avattak, és a Tanyán van egy megszüntetett magyar katolikus templomból származó oltár is, amely jelenleg a szabadtéri misék helyszíne.

Lengyel László, akinek az édesapja az alapítók egyike volt, az MTI-nek elmondta: "Ez szolgálat, szeretnénk megőrizni ezt a helyet, ahová az amerikai magyar családok eljöhetnek, magyarul beszélhetnek". Mint mondta, bizakodó, hogy lesz a jövőben is erős magyar világ az Egyesült Államokban. "Van rá példa több amerikai nagyvárosban is, hogy a helyi magyarság összetart és életben tartja, viszi tovább a magyar kultúrát" - hangsúlyozta. Hozzátette: az utóbbi években a magyar kormány aktívabban támogatja a külhoni magyarokat, és az amerikai magyarok "tisztelik azt, amit a magyar kormány a külföldön élő magyarokért tesz".

Szabó László nagykövet a kitüntetési ünnepség után az MTI-nek elmondta: az amerikai diaszpóra nagy, egymillió 700 ezer ember mondja magát magyarnak, s nagyon sokan és erősen tartják a hazafiasságukat. "Az egyháznak is nagyon komoly összetartó ereje van" - hangsúlyozta a nagykövet. Mint fogalmazott, "a magyar diplomácia nagyon komoly nemzetpolitikai munkát folytat", s utalt arra, hogy a diplomaták folyamatosan tartják a kapcsolatot az itteni közösségekkel.

"Sportrendezvényeket, kulturális programokat támogatunk, magyarországi műsorokat hozunk ide, és próbálunk amerikai diákokat is hazavinni Magyarországra. Az otthoni nyári egyetemeink például nagyon népszerűek a harmad-negyedgenerációs fiatalok körében" - fejtette ki Szabó László.